Az utolsó csepp a pohárban

Százszor, nem is, ezerszer volt már olyan, hogy úgy éreztük egy-egy helyzet, rossz beidegződés vagy hiedelem egyszerűen nem akar változni. Ránéztünk erre a családi történetre, arra a gyerekkori traumára, aztán még másik tizenöt, húszra is. Az ember ilyenkor dühös lesz. Én legalábbis biztosan. A férjem egy kicsit higgadtabban kezeli már ezt a helyzetet és megvigasztal, hogy eddig mindig elértük a céljainkat. Volt, amikor időbe telt, volt olyan is, hogy jó sokba, de a végén összejöttek a dolgok.

 Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy az önismereti munka is olyan, mint minden más tevékenység. Az ember csinálja, csinálja, aztán elkeseredik, aztán amikor jön egy kis eredmény, akkor megint lelkesen, teljes gőzzel nekifut a dolognak, aztán megint elkenődik, amikor már hetek óta nem tud túljutni valamin, vagy nem érti, hogy mi okozza a fennakadást. 

Tapasztalataim szerint sok olyan probléma van, amik összekapcsolódnak és együtt adnak ki egy viselkedésmintát vagy okoznak szorongást, félelmet, esetleg tesznek minket képtelenné valamire, amit szeretnénk megtenni. Amikor önismereti munkát végzünk és megpróbálunk változtatni a problémás dolgon, akkor ilyen-olyan témák jönnek elő, ezt vagy azt a transzgenerációs traumát oldjuk fel. Előfordul, hogy többszöri próbálkozásra sem sikerül megoldani valamit. Ilyenkor nem szabad elveszítenünk a hitünket! Ha egy-egy állítással, oldással vagy bármilyen más módszerrel nem értünk el eredményt, egyszerűen tartsuk fenn magunkban a szándékot, hogy változást akarunk. Fussunk neki újra és újra és legyünk tisztában vele, hogy nem mindig elég egyetlen kapcsolót átkapcsolni az agyunkban ahhoz, hogy egy helyzet megváltozzon

Sokaknak vannak mondjuk pénzügyi gondjaik. Lehet ez amiatt, mert a gazdag nagypapa a család legelviselhetetlenebb tagja volt, aki mindenkit bántott meg kihasznált. Mivel elutasítjuk őt, ezért azt a mintát is elutasítjuk, amiben ő jó volt, vagyis a meggazdagodás mintáját. Ha ezt feloldottuk, még nem biztos, hogy egyből áramlani fog felénk a pénz, mert lehetséges, hogy a család egy másik tagja elvesztette a vagyonát és ez akkora trauma volt, hogy kialakult a hiedelem, hogy jobb szegénynek maradni, mint magasról a mélybe zuhanni. Ha ezt is feloldottuk, akkor is lehetnek félelmeink például attól, hogy megváltozik a személyiségünk, ha sok pénzük lesz. Pökhendiek, rátartiak leszünk és senki sem fog szeretni. Hogy ezt kivédjük, inkább választjuk a pénzügyi gondokat, mint az elutasítást.  

Vagy itt van például a szexualitás kérdése. Van, hogy az elakadást egyrészt egy transzgenerációs trauma okozza, például valakit megerőszakoltak, ezért a családban senki nem meri megélni a nőiességét. Ugyanakkor sokban befolyásolja az is, ha például nem tudjuk elfogadni a saját nőiességünket, mert egész gyerekkorunkban éreztük, hogy a szüleink jobban örültek volna egy fiúnak. A fentiek mellett az is lehet, hogy elégedetlenek vagyunk a mellünkkel, mert valaki tett rá egy bántó megjegyzést amikor tinédzserek voltunk és így tovább. Tudom, a dolog végtelennek tűnik és ilyenkor az ember úgy érzi, hogy sosem lesz vége az újabb és újabb fájdalmas emlékeknek, ezért jobb el sem indulni az úton. De ez nem így van!

Több ezer állítás és több, mint tizenöt évnyi magamon/magunkon végzett önismereti munka után elmondhatom, hogy minden egyes felismerés, minden egyes kisírt könny, minden egyes fájdalmas kiáltás, minden egyes dühkitörés és minden egyes mély kétségbeesésben eltöltött, elkeseredett óra egy-egy csepp a pohárban. És ha a pohár egyszer megtelik és túlcsordul, akkor elkerülhetetlen a változás. Van, amikor a pohár olyan sekély csak, mint egy petri csésze, de van, amikor olyan mély, mint a kerti kút. Akármilyen mély is, ha csak cseppenként töltjük, akkor is megtelik. Ne adjuk fel! Menni fog! Ha elkötelezetten és bátran dolgozunk magunkon, ki fog alakulni egy olyan élet, amit érdemes lesz megélni