Az esernyő

Nagyon elegáns, kifogástalan állapotú esernyő volt. Az ernyő része zöld-piros skótkockás, a hosszú, végén ívelt nyele pedig mélybarna, fényes felületkezeléssel. Már öt napja ott várakozott gondatlan gazdájára a patika esernyőtartójában. Kezdte szörnyen elhagyatottnak érezni magát. A gazdája egy elegáns, hatvan körüli úr, tavasztól őszig szinte mindig magával vitte mindenhová, állandó társak lettek. Senkinek sem vallotta volna be, mert nagyon lojális esernyő volt, de igazából botként is funkcionált, ha egy-egy pillanatra szükség volt rá. Most nem értette mi történt. Még sosem hagyták el. Itt rostokolt ebben a szörnyen kinéző, alumínium vacakban és nagyon kétségbe volt esve. Mentek a napok, de senki sem jött érte. Pedig a gazdájának volt egy lánya is. Sokkal kevésbé elegáns, mint az édesapja, de azért kibírta volna vele a hazafele utat. Lehet, hogy kocsival mentek volna és akkor senki nem látta volna, hogy egy farmerbe bújtatott láb mellett lóbálják, amíg hazaérnek. 

A patikusnő már egy napja gyanúsan méregette és ő nem tudta, mire vélni a dolgot. Lassan eltelt az ötödik nap is és zárták a patikát. Az eső zuhogni kezdett.  

– Mit gondolsz, jönnek még érte? – kérdezte a patikusnő a társát. 

– Nem hiszem. Már egy hete itt van, nem? 

– Igen, nagyjából – válaszolta a patikusnő. 

– Tudod, hogy kié volt? 

– Nem, nem figyeltem, hogy ki hagyta itt. Zuhog az eső és nincs esernyőm. Elviszem, aztán majd holnap visszahozom. 

– Vidd csak! – válaszolta a másik. 

Az esernyő kétségbe esett, bár ez egyáltalán nem látszott rajta.Tulajdonképpen pontosan ugyanúgy nézett ki, mint amikor büszkén lóbálódott a gazdája kezében az elegáns szövetnadrágja mellett. 

– Mitévő legyek? – kérdezgette magától. 

A patikusnő összeszedte a holmiját, a szatyrait és a táskáját és felkapta az esernyőt. Kinyitotta és kiléptek a szakadó esőbe. Az esernyő, pontosan, ahogy kell, védte a nőt és a ruházatát a lehulló cseppektől és közben egyre mélyebbre csúszott a kétségbeesés ragacsos vermében. Megálltak egy buszmegállóban. A nő összecsukta az ernyőt miután beállt a megálló kis üvegkalitkájába és letámasztotta a pad mellé. Hosszasan várakoztak a buszra. Várakozás közben a nő szobaelegyedett egy másik, velekorú asszonnyal, akinek három rikító nejlonzacskó volt a kezében és egy zöld összecsukható ernyő. Amikor végre megjött a busz, a patikusnő összekapkodta a cókmókjait és felpattant a buszra, még a másik nő előtt. Az esernyő pedig ottmaradt a megállóban. 

A patikusnő észre sem vette, hogy ottfelejtette az esernyőt, csak másnap, amikor belépett a patikába és a csúnya alumínium esernyőtartó üresen állt. 

Az esernyő most még jobban kétségbe esett. Ott volt egy sötét megállóban egyedül, ahol már esélye sem volt, hogy a gazdája valaha megtalálja. Nézett jobbra, nézett balra, de senki sem jött, bár fogalma sem volt, hogy egyáltalán jó lenne-e ha jönne valaki. Csak azon gondolkozott, hogy valahogy vissza kellene jutnia a patikába. 

Jó két óra eltelt, mire a sötétből kibontakozott egy imbolygó alak. Fiatalnak tűnt és kissé spiccesnek. Leült a megállóban és a mobilját nyomkodta. A testtartásából áradt a bánat. Az esernyő már majdnem elfeledkezett arról, ami vele történt annyira megsajnálta. A fiú csak ült és bámulta a zuhogó esőt. Látszott, hogy vár valamire. Egy hívásra, egy sms-re, valamire. A telefonja, azonban megmakacsolta magát. Semmi sem érkezett. Két busz is elment, de a fiú egyikre sem szállt fel. Az esernyő figyelte őt. Szimpatikusnak tűnt. Próbálta volna felhívni magára a fiú figyelmét, de esernyő lévén, erre nem sok eszköze volt. Valami miatt megkedvelte őt. 

A fiú egyszercsak felsóhajtott, még egyszer ellenőrizte a néma telefont, azután felállt. Látszott, hogy indulni akart, kilépni az esőbe. Talán belénevelték, talán véletlen volt, hogy még egyszer visszanézett a padra, amin ült, hogy nem hagyott-e ott valamit. Ekkor meglátta az árválkodó esernyőt. 

– Hát te? Téges is elhagytak? – mondta neki. – Gyere, hazaviszlek. Amúgy is jól jössz, annyira zuhog. 

Felvette az esernyőt, kinyitotta és kilépett vele az üvegtető alól. Egy fél órát gyalogoltak, mire a fiú lakásához értek. A lépcsőn felfele a fiú összecsukta az ernyőt és kissé megrázta. A esernyő az előszobában kapott helyet. A fiú újra kinyitotta, hogy megszáradhassanak a zöld-piros kockái, ő pedig bevonult a nappaliba. Az esernyő ott töltötte az éjszakát az előszobában. Gyorsan megszáradt és egész éjszaka terveket szőtt, hogy hogyan jut vissza a patikába. Bár megkedvelte a fiút, az ő gazdája azért mégis az elegáns öregúr volt. 

Másnap reggel hétágra sütött a nap. A fiú összecsukta az esernyőt és betámasztotta az előszobaszekrény melletti sarokba. Ezután kilépett az ajtón. Az esernyő magára maradt a terveivel. Napokig ott ült a sarokban, mert nem esett az eső. Ha esett is, a fiúnak nem jutott eszébe magával vinnie őt. Egyik nap délelőtt tízkor a fiú visszatért a lakásba egy lánnyal. Ahogy beléptek az ajtón csókolózni kezdtek, azután átvergődték magukat az előszobán és eltűntek amögött az ajtó mögött, ahonnan a fiú reggelente ki szokott jönni. Csak este kerültek elő. Az eső megint zuhogott. A lány indulni készült. Az előszobában búcsúzkodtak.

– Nincs egy esernyőd? Szakad az eső. 

A fiú elgondolkodott egy pillanatig, azután előkapta az esernyőt. 

– De, pont pár napja találtam egyet. Vidd el!

– Köszönöm. 

A lány adott még egy futó csókot a fiúnak, azután kilépett az utcára az esernyővel. Az esernyő nem tudta, hogy bánkódjon vagy örüljön. Fogalma sem volt, hogy ez az esemény közelebb viszi vagy eltávolítja a céljától. Úgy döntött, hogy kivárja mi lesz. A lány egyik buszról a másikra szállt vele, szerencsére nem hagyta ott egyik megállóban sem. 

A következő hetekben szinte mindennap vele volt. Úgy tűnt, hogy megtetszettek a lánynak a kockái és a színei, így mindenhová magával vitte. Jártak egyetemi előadókban, különböző kávézókban, jazz koncerten, barátok lakásaiban és keresztül-kasul utaztak a városban. A fiút néhányszor látta még, de nem tűnt túlzottan boldognak. Egyszer egy nagy veszekedést is végignézett és azután többet nem találkozott vele. Továbbra is a lánnyal járt-kelt. Szerencsére az ősz esős volt, így szinte mindenhová magával vitte. Az esernyő egészen belejött a járkálásba és be kellett látnia, hogy az élete így jóval színesebb és érdekesebb volt, mint azelőtt, amikor vagy a patikába vagy a sarki boltba sétált csak le a gazdájával. Sok élményt összegyűjtött és úgy érezte, egy kicsivel jobban érti már a világot.

Egy nap a vasútállomásra mentek, ahol a lány édesanyjára vártak. Vonattal érkezett, a kezeiben ezerféle csomag. A lány segítőkészen átvette tőle a csomagokat és a kezébe nyomta az esernyőt helyettük. Vidáman beszélgettek, amíg kijutottak az állomásról és ott fogtak egy taxit. Beültek és a lány lelkesen magyarázni kezdett iskoláról, a barátairól, a vizsgákról és a gyakornoki állásról, ami jövő héttől kezdődött. Az esernyő már megszokta a lány hangját, szerette ahogyan duruzsolt és kissé elpilledt az anya kezében. A taxiút nem volt hosszú, de mégis nagyon lassan haladtak a dugó miatt. Az anya letámasztotta az esernyőt kettejük közé, azután elkérte az egyik csomagot a lányától. A lány letette az esernyőre a kabátját, hogy elő tudja venni a csomagot, amit az anyja kért. Sütemények kerültek elő egy fém dobozból, amivel az édesanyja megkínálta a taxisofőrt is. Ezután hármasban beszélgettek tovább, amíg el nem értek a lány lakásához. Sok volt a csomagjuk és nem vették észre, hogy az esernyőt otthagyták az autóban, lecsúszva a hátsó ülések elé. 

A taxis továbbhajtott, az esernyő pedig megint kétségbeesett. 

– Mi lesz vele? Hová kerül? – gondolatok cikáztak benne, de szólni nem tudott. 

A taxisofőr sem vette észre az otthagyott ernyőt, csak akkor, amikor egy idősebb nő ráförmedt, hogy hogy akarja, hogy beszálljon, ha egy esernyő van az ülések előtt elfektetve.

Kivette az esernyőt, de fogalma sem volt kié lehetett. Betette a csomagtartóba és várta, hátha a központból felhívják, hogy keresi valaki. Három nap múlva sem kereste senki az ernyőt, így úgy döntött, hogy az édesapjának adja. 

A csomagtartó többször kinyílt és becsukódott, az esernyő minden alkalommal reménykedett benne, hogy végre kiveszik majd, de végül csak ottmaradt. Hiányoztak neki az előadók, a kávézók, még a patikába menés is hiányzott. Teljesen el volt keseredve. Csak feküdt a sötétben és nem tudta mitévő legyen. A gondolat, hogy senkinek sem kell és semmi haszna – hiszen a lány elfelejtette, a taxisofőrnek pedig ott volt a taxi pléhesernyőnek –, mély depresszióba süllyesztette. Úgy érezte túlságosan nagyravágyó volt, sokszor meg akarta ismerni a világot, amikor még folyton csak a patikába jártak és most tessék. Ez lett az eredménye. Itt fekszik a sötétben, hasztalanul. 

Nem tudta mennyi idő telt el, amire megint nyílt a csomagtartó ajtaja és kivették. Falun lehettek, mert csirkéket látott az udvaron és egy zöldségeskertnek látszó valamit. A taxisofőr bevitte a házba. A ház alacsony mennyezetű, sötét hely volt. Az esernyő felsóhajtott. Nem igazán tetszett neki a környezet. Amikor a taxisofőr belépett egy rekedt kiáltást hallott a másik szobából. 

– Ki az? 

– Én vagyok, apa! – válaszolta a sofőr és belépett az esernyővel a másik szobába. 

– Szia. Na, mi van? Eszedbe jutottam? – kérdezte az öregúr kötözködve. 

– Tudod, hogy folyton dolgozom. Nézd csak! Hoztam neked egy esernyőt. 

Az öregúr szemügyre vette az esernyőt és elhúzta a száját. 

– Minek nekem esernyő? Ha nem esik akkor megyek ki, ha esik bent vagyok. Amúgy is nem túl elegáns ez ide? 

– Nekem tetszett. Szerintem, hasznos lesz. 

– Tedd oda az ajtó mellé! – morgott az öregúr. – Aztán gyere és segíts! Emellett a vacak ablaktábla mellett behúz a szél. A taxisofőr odament, felvette a szerszámokat és segített az apjának megjavítani az ablakot. A zsanér egy kicsit elmozdult és az ablaktábla félreállt. Egy óra alatt helyrehozták, amennyire lehetett. 

Az esernyő eközben felmérte a terepet. A szoba-konyha, ahová beléptek a bejárati ajtón kicsi volt és sötét. A vastag falak, a kis ablakok és a veranda teteje miatt, a nap akárhogyan is igyekezett, épphogy csak be tudott sütni egy kicsit. A konyhában a mosogatóban álltak a mosatlanok, a kanapén pedig a piszkos ruhák. Az esernyőt megint elöntötte a reménytelenség. Érezte, hogy itt nem lesz jó helye. 

Pár óra múlva, miután a taxisofőr elmosogatott és rendet rakott, elindult, őt pedig otthagyta az ajtó mellé támasztva. 

Napokig ott állt és figyelte az öregurat, aki hol kiment, hol bejött, hol a kanapén ülve a tévét bámulta egyik sört vedelve a másik után. Rá sem nézett az esernyőre. Amikor túl sok sör gurult már le, akkor hangosan veszekedni kezdett a tévével, vagyis azokkal, akik a dobozban beszéltek. Ilyenkor egyre nagyobb dühbe gurult és volt olyan is, hogy rácsapott a készülékre. Az esernyő igyekezett észrevétlen maradni. Csak állt ott a fal mellett és egyre jobban kétségbeesett megint. Nem tudta, hogy megérték-e a kalandok ezt a sok szenvedést. Emlékezett még a nyugalmas, de unalmas évekre, amit a patika, a bolt és az otthon háromszögében élt, azután a kalandokra és a világjárásra, amibe a patikusnő gondatlansága miatt keveredett. Elmerengett azon a színes életen, amit pár hétig élhetett amellett a lány mellett. Az érdekes előadásokon, a sokféle emberen, a nyüzsgő városon. Nem tudta, hogy magától elindult volna-e világot látni.

Megint eltelt pár hét és ő csak állt a bejárati ajtó mellett. Az öregúr egyáltalán nem foglalkozott vele. Egy nap szakadt kint az eső. Az öregúr pedig szokás szerint levágta magát a kanapéra és sörözni kezdett. A második üveg után azonban hiába ment a hűtőhöz, nem volt ott több sör. Hatalmasat káromkodott. Kinézett az ablakon, még egyet káromkodott, azután felkapta az esernyőt és kirontott a zuhogó esőbe. Süvített a szél, az esernyőt ide-oda rángatta, de az öregúr nem törődött vele. Az esernyő még emlékezett, hogy az első gazdája mennyire óvta ilyen időben. Igyekezett mindig úgy fordítani, hogy a szélnek ne legyen esélye belekapni és eltörni a vékony vázat. Az öregurat azonban ez nem érdekelte. Nyomult a vegyesbolt felé, hogy minél előbb hozzájuthasson a sörhöz. Az esernyő nagyon igyekezett kitérni a szél útjából, de nem sokat tehetett. Rettegett, hogy a váz összetörik és ő kifordul önmagából. Ahogy az utca végén rákanyarodtak a főútra megtörtént a tragédia. A nyílt főúton erősebb volt a szél, belekapott az esernyő zöld-piros kockáiba. A törékeny szerkezet nem tudott ellenállni az elemi erőnek, az ernyő kifordult és a váz két helyen eltört. Az öregúr ránézett a kezében lévő roncsra, az esernyőnek pedig elállt a lélegzete a sokktól. A gyönyörű vonalú, színes ívek most rendezetlen roncsként lógtak a mélybarna fanyélen. Az esernyőnek vége volt. Az öregúr dühösen káromkodott még egyet, azután belevágta az esernyőt a legközelebbi szemetesbe és továbbment. Az esernyő ott állt, belefúródva a szemétbe. Az eső kopogott az árválkodó fanyélen, a szép, zöld-piros kockás anyag, pedig mint a sziklán szétzúzott holttest terült el a szemetesben. Az esernyő feladta. Nem volt már kedve élni, elege volt. Nem tudta, hogy egy esernyőhöz hogyan jön el a halál, amiről a régi gazdája mellett már annyit hallott, de biztos volt benne, hogy innen nincs tovább. 

Reggel kisütött a nap, de az esernyő még mindig dermedten feküdt a szemétben. Órák teltek el, emberek jöttek-mentek a vegyesbolt körül, ő pedig magába roskadva várta a halált. A járókelők rá sem néztek. A szemetes mintha láthatatlan lett volna mindenkinek. 

Másnap megint kezdődött minden előlről. Az esernyő várta a halált, emberek jöttek-mentek. A harmadnak is ugyanígy kezdődött. Azután egyszercsak megjelent egy tíz év körüli kislány az édesapjával. A kislány jókedvűen ugrándozott, az édesapja pedig mosolyogva figyelte. Amikor a szemetes mellé értek a kislány ránézett a csapzott ernyőre. 

– Nézd, apa! Milyen szép esernyő!

– Már csak volt. Ahogy látom, tönkrement. Biztos abban a nagy zuhéban, két vagy három napja. 

A kislány azonban nem tágított. 

– Vigyük haza!

– Nem visszük, mit kezdjünk vele. Már nem működik. – az apa hajthatatlannak tűnt. 

– De te mindent meg tudsz javítani! Javítsd meg nekem! Kérlek! – a kislány legalább olyan elszánt volt, mint az édesapja. 

A férfi kihúzta az esernyőt a szemetesből és szemügyre vette. 

– Kérlek! 

Felsóhajtott és azt mondta. 

– Rendben. Hazavisszük és megnézem meg tudom-e javítani. Ha igen, megtartjuk, ha nem, akkor kidobjuk, rendben? 

A kislány boldogan ugrott egyet. 

– Tutira meg tudod javítani! A szomszéd kisfiú kisautóját is megjavítottad! Az nehezebb volt!

A férfi elmosolyodott, azután bementek a boltba bevásárolni. 

Az esernyő ezután egy kerti műhelybe került. Napokig nem történt vele semmi. Nem látta sem az apát, sem a kislányt. 

Egyszercsak megjelent az apa, kezébe néhány esernyővázzal, amelyek ugyanolyan sérültek voltak, mint ő, de voltak bennük épp vázdarabok is. A férfi lemérte az esernyőt és a többi vázat, majd kiválasztotta a megfelelőt. A vázak is régi esernyők tartozékai lehettek, mert nem abból a vacak, olcsó alumíniumból készültek, mint a modern esernyők. Az anyaguk erősebb és a csatlakozásaik is tartósabbak voltak. Pont mint az esernyő váza. 

A férfi méregetett, azután óvatosan lefejtette az esernyőről a zöld-piros kockás anyagot. Fogta az esernyő vázát és levágta róla az eltört darabokat. Ezután szétbontotta a másik vázat, amelyet korábban kiválasztott és a három darabon kívül, amelyek az esernyőből hiányoztak, félretette a többit. Órákon át dolgozott. A keze gyengéd volt, a munkája precíz. Teljes figyelmét az esernyőnek szentelte, amit ez végtelen hálával töltött el a sok szenvedés után. A nap végén az esernyő majdnem teljesen a régi pompájában ragyogott. A váza darabjai ugyan helyenként más színűek voltak, de végre újra büszkén kifeszíthette a letisztított zöld-piros kockás anyagot. A kislány a ház teraszáról meglátta, ahogy az apja kinyitotta az esernyőt a napfényben. A mélybarna nyél végén lévő rézkupakot is megtisztította, így az ragyogott a fényben. Az esernyő kinyújtóztatta a tagjait és úgy érezte újjászületett. A kislány odaszalad az apjához és a kezébe vette az esernyőt. Nagyon tetszettek neki a kockák. A kislány anyja mosolyogva figyelte őket a teraszról. 

– Köszönöm! – nevetett a kislány és boldogan futkosott a kertben az esernyővel. Miután kiszaladgálta magát, bevitték az esernyőt a házba, felakasztották az előszobafalra és megvacsoráztak. Az esernyő végre újra boldog volt. 

A következő éveket a kislány családjával töltötte. Ők becsülték és vigyáztak rá. Járt színházban, bár a ruhatárban semmit sem látott a darabból és járt nyaralni, meg játszótérre. Akárki is vitte magával a családból, biztos lehetett benne, hogy vigyáz majd rá és haza is viszi. Teltek az évek, ezer izgalmas kaladban volt része. Egy nap azután a kislány – aki időközben főiskolás lett –, elköszönt és elindult a csomagjaival egy másik városba. Az apja még megkérdezte, hogy nem viszi-e magával az esernyőt, de a lány nemet mondott. Nagy becsben tartotta az ernyőt és nem szerette volna, ha a kollégiumban baja esik vagy eltűnik. 

Az esernyő így élte tovább eseménydús életét a szülőkkel. Időnként, amikor a lány hazajött látogatóba, akkor vele is el-elmentek valahova. 

Egy hajnalon arra lett figyelmes, hogy az anya kiabál és zokog. Nem tudta mi történt, az előszobából, ahol a helye volt, nem látott semmit. Egyszercsak hangos szirénázást hallott, azután fehér ruhás emberek érkeztek. Berohantak a szobába és csak egy jó félóra után jöttek elő. Az anya még mindig zokogott, az egyik fehér ruhás pedig telefonált. 

Miután elmentek a házra síri csönd telepedett. Az anya bent ült a szobában, az apát nem látta. 

Két óra múlva megint jöttek emberek és megérkezett a lány is. Zokogva borult az anyja karjába és mindketten bevonultak a szobába. Az esernyő sejtette, hogy valami szörnyűség történt, de nem tudta mi az. Végül megint emberek jöttek és elvitték az apa holttestét. Ekkor jött rá, mi zajlik körülötte. A következő alkalom, amikor kilépett a házból akkor volt, amikor az anya és a lány feketében elindultak valahová. Esett az eső, így őt is magukhoz vették. Olyan helyre mentek, ahol az esernyő még sohasem járt. Hatalmas fák szegélyezte parkba, ahol kövekre mindenféle név és évszám volt vésve. Sokan összegyűltek, beszéldeket mondtak. Amikor az anya és a lány hazaértek, felakasztották az esernyőt a helyére. Csend telepedett a házra, az anya és a lány szinte nem is szóltak egymáshoz. A lány két hétig otthon maradt még, azután visszatért az iskolába. Az anya pedig élte tovább a életét, de a házban már nem volt kacagás és vidám edénycsörömpölés. A konyhában kihúnyt a tűz, az anya szinte be sem tette oda a lábát. Napról-napra fogyott. Az esernyő aggódni kezdett érte. Érezte, amikor az anya a kezébe vette, hogy elmenjenek valahová, egyre gyengül a fogása. A lány többször jött látogatóba, már autóval járt és minden alkalommal elvitte az anyját a közeli városba kiállításra, színházba vagy kávézni. Az esernyő állandó társuk lett. Akkor is vitték magukkal, ha esély sem volt esőre. Egyik alkalommal ott ültek a kedvenc kávézójuk teraszán a ragyogó napsütésben és a lány ránézett az esernyőre. 

– Kicsit megkopott a nyele mióta apu megjavította és a réz is oxidálódott. Talán még a színei is fakóbbak – mondta az anyjának. 

A nő is ránézett az esernyőre. 

– Igen, de nem baj. Én így szeretem. Hűséges társunk már évek óta. 

A lány elmosolyodott. 

– Emlékszem a napra, amikor megtaláltuk. Könyörögtem apunak, hogy vigyük haza. Nagy nehezen engedett. Arra is emlékszem, amikor először kinyitotta a napfényben. Olyan büszke volt rá, hogy meg tudta csinálni és mintha az esernyő is büszke lett volna, hogy újra kifeszítheti a kockáit. – Az esernyő boldog volt. Végre valaki megértette őt. Szerette ezt a családot és hálás volt az apának, amiért új életet adott neki. 

– Igen, emlékszem – mosolyodott el az anya is. 

– Hiányzik apu – a lány szeméből kicsordult egy könnycsepp. 

– Nekem is – válaszolta elkomorodva a nő. 

– Tutira hülyének néznek minket, hogy ragyogó napsütésben is mindenhová magunkkal hurcoljuk ezt az esernyőt – mosolyodott el könnyekkel a szemében a lány.

Az anyja bólintott.  

– Minden alkalommal, amikor a kezembe veszem, úgy érzem apa itt van velem. 

– Tudom – válaszolta az anya és megfogta a lánya kezét. – Szeretlek. 

– Én is téged, anya – válaszolta a lány, az esernyő pedig büszkén kihúzta magát.

Ha tetszett a novella, olvass bele regényeimbe, A Játékmesterbe és A nő, aki jobban szerette a kutyáját, mint az embereket-be is! Nem fognak csalódást okozni! Ha szeretnéd megvenni a könyveket, a nagy könyvesboltokban megtalálod!