Az első csók

Paul és Cassandra későn indultak el. Paul mindenképpen be akart fejezni még egy szoknyát a hétvége előtt. Cassandra türelmetlenül toporgott a varrógép előtt ülő férfi mellett és nézte hosszú ujjait, ahogy ügyesen igazgatják a kobaltkék ruhaanyagot az ugráló tű alatt. Marge és Rebecca már régen hazamentek, nekik pedig indulniuk kellett volna Robert és az új barátnője, Erica után. 

Cassandra tudta, hogy ha besötétedik, biztosan eltévesztik majd a kis bekötőutat, ahol le kellene kanyarodni az erdei házikó felé. 

A ház Robert egyik barátjáé volt, Párizstól északra állt, úgy egy órányira tőlük. Cassandra egyszer járt már ott, de nem emlékezett jól az útra. Ez a barát akkor megkérte Robertet, hogy dobjon be neki valami csere akkumulátort, mert ott ragadt lemerült akkumulátorral az erdő közepén. Mivel Robert, Paul és Cassandra éppen Párizs felé tartottak a Csalagúton keresztül Londonból, vittek a férfinak egy akkumulátort. 

– Paul! Indulnunk kell! – türelmetlenkedett Cassandra, mert látta, hogy esteledik. 

Paul ingerülten felsóhajtott és hangos csattanással vágta el a varrógép alól kihúzott anyagról lógó cérnát. 

– Kész vagyok!

– Akkor menjünk! – válaszolta Cassandra és felvette a vállára a hétvégére becsomagolt sporttáskát. 

Paul leoltotta a villanyokat és ránézett a nőre. 

– A fogkefémet és az arcszeszemet betetted?

– Mindent becsomagoltam, csak gyere már!

Kiléptek a stúdióból és megkeresték Paul kocsiját. A csinos, jégkék Peugeot pár száz méterre parkolt tőlük. Cassandra gyorsan bedobta a holmikat a hátsó ülésre és beült előre. Amint beszálltak csengett a telefonja. Robert volt az, Paul bátyja és egyben Cassandra másik legjobb barátja. 

– Merre vagytok? – kérdezte türelmetlenül. 

– Úton – válaszolta Cassandra. 

– Nem hallom a menetzajt… – okoskodott Robert és Cassandra ideges lett. 

– Most indulunk. Már az autóban ülünk. 

– Az ég szerelmére, mikorra fogtok így ideérni? Farkaséhesek vagyunk már! 

– Egy óra és tíz perc – mondta Paul Cassandrának, mintha hallotta volna a bátyja kérdését. 

– Egy óra és tíz perc – ismételte a telefonba Cassandra. 

Robert felsóhajtott és letette a telefont. Nem bírta az öccse körülményességét. Soha, sehová sem ért oda időben, kivéve akkor, ha az anyjuk is vele volt. Akkor aztán úgy pattogott a kisöccse, ahogy csak az anyja akarta. 

Az úton Cassandra és Paul keveset beszéltek. Cassandra fáradt volt az egész heti rohanástól, Paul pedig nyakig ült az új kollekció elkészítésével kapcsolatos gondokban. Szokás szerint a kollekcióval is késésben volt. 

Szerencsére Cassandra felismerte a kis erdei utat, ahol le kellett kanyarodniuk a főútról, így valóban megérkeztek hetven perccel indulás után. A kis faház az erdő közepén állt, az ablakai barátságosan világítottak a sötétben. Paul leparkolt Robert kocsija mellé. Amire Cassandra kiszállt, Robert már kilépett az apró fedett teraszra, hogy köszöntse őket. A nyomában egy rövid fekete hajú, karcsú nő lépett ki a teraszajtón. Ezek szerint ő volt Erica. Cassandra gyomra egy kicsit összeszorult. Azt gondolta azért, mert megszokta már, hogy hárman vannak, Robert, Paul és ő. A három muskétás, akik beveszik Párizst, időnként kiegészülve négyre Isabelle-lel, Roberték anyjával. 

Gyorsan vett egy nagy levegőt, hogy megnyugodjon és fellépdelt a teraszra vezető pár lépcsőfokon. 

– Cassandra, ez itt Erica. Együtt dolgoztunk egy multinacionális vállalat könyvvizsgálatánál. Erica, ez pedig Cassandra, a legjobb barátom és egyben az öcsém barátnője. 

Cassandra elmosolyodott és kezet fogott a nővel. Vékony, hideg keze volt. 

– Örvendek!

– Úgyszintén! – válaszolta Erica, de az arckifejezése ellentmondott a szavainak. 

Cassandra megállapította megában, hogy érdekes hétvégének néznek elébe és belépett a faházba. 

Az apró nappaliban ropogott a tűz, a kanapét teljes egészében elfoglalták Erica és Robert levetett pulóverei, könyvei és valami tevebarna pulóverkezdemény, ami két kötőtűben végződött. 

Robert megmutatta Cassandrának a szobájukat. Egy apró tetőtéri helyiség volt, amelyhez egy négy négyzetméteres zuhanyzós fürdő csatlakozott. A kilátszó gerendák mindenhol vidékies és meleg hangulatot kölcsönöztek a háznak, az ablakokra tett csipkefüggönyök pedig egészen régimódivá tették a helyet. Cassandra elmosolyodott, mert nem emlékezett rá, mikor látott utoljára ilyen csipkefüggönyöket. Talán a nagyszülei házában. 

Amíg Cassandra és Paul berendezkedtek, Robert és Erica már a vacsorát készítették. A konyhából sistergés és finom illatok jöttek. Cassandra lezuhanyozott és vizes hajjal ment le a konyhába, hogy segítsen Robertéknek. Paul még fent készülődött, amikor tálalták a brokkolival, baconnel és tojással elkészített quiche-t, a franciák pizzáját. 

A vacsoránál merev társalgás folyt, Paul nem rejtette véka alá, hogy nem örül az új jövevénynek. Cassandra igyekezett néhány viccel oldani a feszültséget, de ezeken Roberten kívül senki sem nevetett. Paul sértődött volt, Erica pedig szemmel láthatóan túlzottan feszengett ahhoz, hogy jókedvű legyen. Vacsora után Cassandra magára vállalta a rendrakást a konyhában, a többiek pedig leültek a nappaliban, a kandalló elé. Alig-alig szóltak egy szó is. A kései óra, a finom vörösbor és a ropogó tűz látványa elbágyasztotta őket.   

Amire Cassandra végzett a konyhában és bement a nappaliba, mindhárman némán merengve bámulták a tüzet. 

Paul egy fotelben ült, Robert pedig Erica mellett a kanapén. Cassandra letelepedett a másik fotelbe Paullal szemben és megkérdezte Robertet és Ericát, hogy milyen hetük volt. A férfi halkan mesélte el, hogy azon gondolkodik, bérel egy lakást Londonban, mert egyre több időt kell ott töltenie a munkája miatt és a szállodák személytelenek és fárasztják. Mindhárman elmosolyodtak, amikor meghallották Paul horkolását. 

– Éjszaka is ilyen hangos? – kérdezte kissé gúnyosan Robert. 

Cassandra megrázta a fejét. 

– Nem. Ma nagyon fáradt, egész héten megfeszített tempóban dolgoztak a lányokkal a kollekcióján. 

Megint hallgattak. Cassandra látta, hogy Erica szeme is lecsukódik. Robert ránézett Cassandrára és elmosolyodott. Csendben üldögéltek egy darabig. Erica is aludt már. Robert úgy döntött, hogy felébreszti és betámogatja az ágyba, hogy ne a kényelmetlen kanapén kelljen aludnia. Pár perc múlva visszajött. Paul még mindig hangosan horkolt. Robert kérdezni akart valamit, de Cassandra a szája elé tette a mutatóujját, hogy jelezze, hagyják inkább aludni Pault. Tudta, milyen fáradt a férfi. Robert egy darabig csendben üldögélt a kanapén, azután ránézett Cassandrára. A nő meglepődött, mert ettől a pillantástól hirtelen úgy érezte, mintha az egész világ két szempárra zsugorodott volna össze. 

A férfi suttogva kérdezte: 

– Fáradt vagy? 

Cassandra nemet intett a fejével. 

– Van kedved sétálni egyet? 

Cassandra bólintott. Felálltak, Robert a nő hátára terítette a pulóverét, aztán halkan kiléptek a teraszra. 

Nem messze a háztól volt egy vadvirágos rét. Olyan közel volt, hogy a teraszról is látszott. Elgyalogoltak oda. 

– Hogy vagytok? – kérdezte útközben a férfi. 

– Megvagyunk – válaszolta Cassandra. 

– Nem tűnsz túlzottan boldognak…

– Megvagyunk – tartott ki a válasza mellett a nő. – Mióta vagytok együtt Ericával? – váltott témát. 

– Két hete kezdődött. Együtt dolgoztunk fél évig és egyszer csak elhívott egy italra. Értelmes nő. 

Cassandra bólintott. 

A tisztás közepén volt egy kidőlt, elkorhadt fatörzs. Cassandra ráült és felnézett a férfira. Robert elmosolyodott. Meglepődött rajta, hogy a nő, így ülve, milyen apró hozzá képest. Mindketten érezték, hogy valami megváltozott. Kettesben voltak az erdő közepén. Az elmúlt években talán kétszer-háromszor volt olyan alkalom, amikor Paul nem volt velük. Általában hármasban járták a várost. Cassandra most jött rá, hogy a feszültség, amit mindig érzett, amikor kettesben maradt Roberttel, valójában vonzalom.

Robert leült a nő mellé és megkérdezte. 

– Miért az öcsém? 

Cassandra elgondolkodott. Erre a kérdésre ő sem tudta igazán a választ. Csodálta Paul kreativitását és bár sokat bosszankodott a férfi szétszórtsága és figyelmetlensége miatt, mégis szerette azt a varázslatot, ami a stúdiójában körüllengte. Hogy szerelmes volt-e? Erre a kérdésre nem tudott határozott igennel felelni. Ettől a gondolattól ingerült lett, ezért inkább felpattant a fatörzsről és Robert elé állt. 

Olyan támadóan tette fel a következő kérdést, hogy ő maga is meglepődött rajta.

– Miért Erica?

Robert ránézett, látta a nő megfeszült testét, az összeszorított száját, lassan felállt és egy jó fél fejjel a nő fölé magasodott.

– Mert, akit szeretek, az nem elérhető – mondta teljes nyugalommal, azután a karjait Cassandra dereka köré fonta és szájon csókolta. 

Az ajkai finoman simogatták a nőét, Cassandrának mégis elakadt a lélegzete. Úgy érezte, mintha az elmúlt hónapok összes együtt töltött élménye új megvilágításba került volna. Mintha az utolsó puzzle darab a helyére esett volna és végre látná a teljes képet. Boldogan adta át magát a férfinak. Egyre szorosabban ölelte Robert nyakát, hozzásimult és szenvedélyesen viszonozta a csókját. A férfi beletúrt a nő hajába, aztán eltolta magától épp csak annyira, hogy ránézhessen. Ugyanazt a szenvedélyt, ugyanazt a vágyat látta a szemében, amely őt is mardosta. A férfi felsóhajtott és hevesen megcsókolta. Még erősebben szorította magához a nőt, mint eddig. Cassandra még sosem érzett ilyen szenvedélyt, azt akarta, hogy az egész teste, minden egyes porcikája hozzáérjen a férfi testéhez. A világ elhomályosodott körülötte, csak az ölelés, a férfi ajka, a keze, és a teste létezett.  

Lassan dühös kiabálás hatolt el a tudatukig és megtörte a varázst. Robert észlelte először a hangot és elhúzódott a nőtől. Cassandra szédült, a tudata csak fokozatosan tért vissza a valóságba. Robert elengedte, de még meggyőződött arról, hogy biztosan áll a lábán, mielőtt elindult volna az idegesen gesztikuláló és kiabáló Erica felé. A zajra Paul is kijött a teraszra és Erica könnyezve kiabálta neki, hogy látta Robertet és Cassandrát csókolózni. 

Robert ekkorra odaért hozzájuk és igyekezett megnyugtatni a nőt és a testvérét. 

Cassandra ott maradt a tisztáson és lerogyott a fatörzsre. Azon gondolkozott, milyen örültek voltak, hogy megtették, amit tettek. Megbántották Pault és Ericát. Lehet, hogy végérvényesen tönkretették a barátságukat. Cassandra a kezébe temette az arcát. Hallotta, hogy valaki közeledik feléje. Paul volt az. 

– Igaz, amit mond? – kérdezte a férfi higgadtan. 

Cassandra csak bólintott, a szeméből könnyek csorogtak. 

– Sajnálom. Én csak…nem is tudom, mi ütött belénk. 

Paul egy darabig még nézte Cassandrát, azután annyit mondott. 

– Én most hazamegyek. Ha jönni akarsz velem, akkor csomagolj össze! – azzal visszaindult a faházba. A teraszon elment Robert mellett, akit Erica már otthagyott, hogy csomagoljon és hazamenjen. Robert Cassandrára nézett, aki még mindig a fatörzsön ült, aztán bement a házba. Cassandra lassan ballagott vissza. A ház felé közeledve hallotta Erica és Paul dühös hangját, ahogy Robertet szidták. Cassandra belépett és ők elhallgattak. 

– Nem csak ő a hibás. Én is az vagyok. Sajnálom – fordult Erica felé, de a nő csak fújtatott egyet, felkapta a csomagját és kivonult vele a kocsiba. 

– Nekem vissza kell vinnem Ericát a városba – mondta Robert zavartan Cassandrának. 

– Mi is indulunk nemsokára – válaszolt Cassandra helyett Paul és felment az emeletre, hogy lehozza a csomagot. 

Robert még fürkészte egy darabig Cassandra arcát, de csak mélységes bűntudatot tudott róla leolvasni, semmi mást. A férfi arca kifejezéstelenné vált, nyoma sem volt már rajta a korábbi szenvedélynek vagy a szeretetnek. Leöntötte a kandalló izzó parazsát vízzel és elindult körbe a házon, hogy becsukja az ablakokat. 

Paul megérkezett a csomaggal, ránézett Cassandrára és annyit kérdezett: 

– Jössz? 

Cassandra bólintott és követte a férfit a kocsihoz. Robert a nő után nézett, de ő nem fordult hátra. 

Cassandra utolsó emléke erről az estéről Erica dühös arca, ahogy ott ül és várja a kocsiban, hogy Robert bezárjon mindent és végre elinduljanak. 

Ha kíváncsi vagy hogyan alakul Paul, Robert és Cassandra kapcsolata, olvasd el új regényemet, melynek címe A nő, aki jobban szerette a kutyáját, mint az embereket!