Amikor egy boltot átalakítanak, akkor ezt a feliratot látjuk egy táblán kifüggesztve. És ezt teljesen természetesnek vesszük. Senki nem csodálkozik azon, hogy a bolt belsejét elzárják a kíváncsi tekintetek elől és a tulajdonos sem áll ki az üzlet elé a járókelőkkel megvitatni a tervezett módosításokat. Az ő boltja, azt tesz vele, amit akar. Ha klassz lesz, akkor az az ő sikere, ha pedig elrontja, akkor újra próbálkozhat. Amikor mi magunk igyekszünk gyökeresen változtatni magunkon vagy az életünkön, akkor miért nem adunk magunknak elég időt és teret?
Az életmódváltásnak, az önismereti munkának és bármilyen változásnak több szakasza van. A változások szakaszait már sokan sokféleképpen kategorizálták. Ha nem annyira tudományos alapokon nézzük, akkor kezdetekben lelkesek vagyunk, látjuk a célt, adunk elég időt magunknak, hogy elérjük és örülünk a legkisebb eredményeknek is. Azután jön a legnehezebb, leghosszabb szakasz, amikor hosszú ideig csak vágunk át a motiválatlanság, a fájdalmak, a türelmetlenség sűrű ködén. Ilyenkor a legnagyobb a valószínűsége a visszafordulásnak. A ködön keresztül elhomályosul a cél is, az egyre nehezedő terep egyre több energiát, lelkierőt kíván, úgy tűnik az élet csak fájdalomból és küzdelemből áll. A nehézségek ebben a szakaszban a legerősebb akaratú embereket is komolyan próbára teszik, ezért fontos, hogy miközben önmagunkkal küszködünk, ne tegyen erre még rá egy lapáttal a környezetünk is.
Ha a bolt tulajdonosa beengedné a járókelőket vagy akár a barátait a szétvert üzletbe – akiknek nincs meg az a víziója, ami neki a kész üzletről –, hamar elkedvetlenedne. A bizonytalan arcokat, a dícséretek mögött megbúvó tettetett lelkesedést különösen bántónak érezheti az, aki nagy munkában van. Akkor is, ha ezek a reakciók érthetőek, hiszen a külső szemlélő számára a boltbelső egyelőre csak szálló por és felvert burkolatdarabok kupaca. Ezért szokták kiírni inkább az ajtóra azt, hogy “Átalakítás miatt zárva”. Amikor pedig kész az üzlet, megnyitják a kapuit és a helyiség teljes pompájában tárul a látogatók elé.
Amikor életmódot váltunk vagy önismereti munkát végzünk, akkor is természetesnek kellene lennie annak, hogy visszahúzódunk arra az időre, amíg a változás zajlik. Nem kell kilépünk a munkahelyünkről vagy hátrahagyni a családot és a barátokat, de érdemes keveset beszélni ezekről a dolgokról és csak olyanokkal, akiknek a támogatásában teljesen biztosak vagyunk. Felesleges megnehezítenünk a saját dolgunkat. A változás mindenkinek kockázatos és sokszor félelmetes is. A környezetünk akár tudattalanul is megpróbálhat visszahúzni, azért, mert félnek attól, hogy elveszítenek minket. Jó ha kommunikáljuk, hogy a visszahúzódás ideiglenes, hogy most szükségünk van egy kis időre és térre önmagunkban. Azok a kapcsolatok, barátságok, amelyek értékesek, ahol mi vagyunk a fontosak, ki fogják bírni ezt az időszakot. Amely kapcsolataink csak arra épülnek, hogy mások elvárásainak felelünk meg, valószínűleg elkopnak, de valljuk be, ezekért amúgy sem nagy kár!