Álarcosbál

Az óra hatkor csörgött Magdaléna éjjeliszekrényén. A fiatal nő morogván csapott ki a takaró alól. Amint a kegyetlen szerkezet végre elhallgatott, átfordult a másik oldalára és megpróbálta összeszedni magát, hogy elkezdje a napot. A napot, ami előre láthatóan ugyanolyan lesz, mint mindegyik másik. Felkelés, reggeli tea, azután dugó a mukába menet, munka, jópofi, munka és dugó haza. Ja, igen, az ebédet kihagyta! Milyen klassz! Zsírszagú kifőzde az iroda mellett, a Paulay Ede utcában. 

Lassan kászlódott ki az ágyból, a matrac szélén még adott magának egy kis időt. Ahogy ott ült meglátta a hálószoba sarkába ledobált maszkokat. Úgy tíz-tizenöt darab lehetett. Volt köztük sejtelmesen mosolygós, majdnem mint Mona Lisa, volt amelyik komoly és nagyon professzionális arcot vágott, azután ott volt az egyik kedvence, Marilyn, a maszk a csábító piros rúzzsal. Mostanában nem nagyon hordta, pedig erősnek és elevennek érezte magát benne. A férfiak figyelme olyankor rá szegeződött, mert csinos és csábító volt. Azután ott volt még a kedves pókerarc. Ez a maszk úgy nézett ki, mintha érdeklődő és beleérző lenne, de ha valaki jobban megnézte a szeme körül a ráncokat, akkor látszott, hogy az érdeklődés csak színlelt. Ezt úgy hívta a Kolléga. Pontosan ezt várták tőle, amikor kiment az iroda apró konyhájába teát főzni. Hallgassa meg a kollégákat és a kolleginákat, érdeklődjön, de ne túlzottan. Végül is semmi köze a valódi érzéseikhez. 

Amikor fogat mosott végiggondolta, hogy milyen álarcokra lesz ma szüksége. 

Kelleni fog a Kolléga, a Professzionális, a Mona Lisa – ha esetleg megint valamilyen hülyével futna össze, aki a szexuális életéről vagy a párkapcsolati státuszáról érdeklődik. Tutira bepakolja a Közönyöst is, hogy ne kapjon idióta beszólásokat az építkezésről, amely mellett el kell mennie, ha munka után be akar vásárolni. Elviszi még a Semleges Kedvest, ami az ügyfélszolgálatokon és a boltokban jó szolgálatot tesz. Általában megkönnyíti az ügyintézést. Ránézett Marilynre, a csábítóra. Kedve lett volna elvinni, de mostanában nem volt kinek felvennie. A kollégái között senki nem nyerte el a tetszését, a kolléganői pedig egyáltalán nem értékelték a vörös rúzst. Sokkal jobban kijött velük, ha a Professzionális vagy a Kolléga volt rajta. Ráadásul az új főnöke is nő lett. Minek nehezítse meg az életét? 

Belenézett a tükörbe és meglátta az arcát. Kifejező barna szemek, néhány apró ránc, a kelleténél talán egy kissé nagyobb orr és keskeny ajkak. Meg persze a karikák. Mostanában nem aludt jól. Volt benne valami mélyen bugyborékoló nyugtalanság, amit nem tudott hová tenni. Sokszor felébresztette és órákig nem hagyta aludni, de nem tudta mitévő legyen vele. Akárhogy igyekezett rájönni mi lehet az oka, nem ment. Belsőjéhez intézett kérdéseire csak csend volt a válasz. Ez egy kicsit meglepte, mert régebben jól el tudott beszélgetni magával. Volt egy belső hang, ami előbb-utóbb megadta neki a válaszokat. Mostanában kevés ideje volt csak csendben ülni. 

Beugrott a zuhany alá. Amikor végzett és kilépett majdnem rálépett a Fenyegetőre, amit két napja volt kénytelen felvenni, amikor a duguláselhárító szaki negyvenötezret akart legombolni róla egy negyed órás munkáért. Végül huszonötben állapodtak meg, de ehhez a szikrázószemű, szigorú szemöldökű Fenyegetőre volt szükség. Alig találta meg a szekrénye mélyén, olyan régen nem viselte már. Arrébb tette a maszkot és gyorsan felöltözött. Bepakolta a hátizsákjába a Professzionálist, a Kollégát, a Mona Lisát, a Szórakoztatót és a Semleges Kedvest. A pillantása még egyszer a Marilynre esett és egy hirtelen ötlettől vezérelve bedobta azt is a zsákba. Ezután felkapta a laptopját és kirobogott az utcára. Amíg a kocsiról levakarta a havat a Méregzsák volt rajta. El is feledkezett róla, hogy előző este az ülésen hagyta, amikor bevágott elé az az idióta Volvós. Majdnem hatalmas balesetet okozott a szakadó hóban. Be is mutatott neki egyet, de a férfi, meglátva a dühödt arcot, inkább nem válaszolt a provokációra. Kicsit szentségelt a lefagyott szélvédő miatt, aztán úgy tíz perc kaparászás után végre sikerült elindulnia. Feltett szándéka volt, hogy ma nem fog veszélyesen vezetőkkel találkozni, ezért a Semleges Kedvest vette fel. A kis, ajka szélén megbúvó mosoly és a laza tekintet ideális volt a szerencsére egész tempósan haladó forgalomhoz. 

Kilencre ért az irodába, mert vagy húsz percig keresett parkolóhelyet. Amikor megérkezett, a Semleges Kedves helyett már megint a Méregzsák volt rajta, ezért a kollégái csendesen elhúzódtak az útjából. A szobában, ahol négyen ültek, ledobálta a hátizsákját és a laptopját, vett pár mély levegőt és lecserélte a Méregzsákot a Kollégára, majd kiment a konyhába teát főzni. A biztonság kedvéért vitte magával a Professzionálist is a hóna alatt, végülis sosem lehetett tudni, kivel fut össze. Jól tette, mert kint találkozott Ildikóval, a főnökével, aki éppen kávét csinált magának és háttal állt neki. Az ajtóban gyorsan megcserélte a maszkokat és mire a nő felé fordult már a Professzionális volt rajta. 

– Jó reggelt! – köszöntötte a főnökét. 

– Jó reggelt! – Ildikó cukrot tett a kávéba, majd felnézett Magdalénára. – Készen van a prezentáció a banknak? – kérdezte. 

– Igen, persze. Tegnapelőtt már megcsináltam. Mindjárt átküldöm. – Magdaléna hangja mély volt és komoly. Pont, ahogy az álarcához illett. 

Ildikó arcán elégedett mosoly látszott. Szeretett Magdalénával dolgozni, mert a lány mindig betartotta a szavát meg a határidőket és egész értelmes prezentációkat csinált neki. 

– Rendben, köszönöm. Pénteken megyünk majd. 

Magdaléna bólintott, azután leforrázta a teafüvet. Ildikó elhagyta a konyhát, de már lehetett hallani, hogy két kolléga jön a helyiség felé. Magdaléna gyorsan maszkot cserélt, a Kolléga sokkal jobban illett a laza teázáshoz. 

– Szia! – köszöntötte a két harmincöt körüli férfi. 

– Sziasztok! – Magdaléna arca most visszafogottan kedves, de azért komoly volt. 

– Hallottuk, hogy megkaptátok a Dunai ingatlanos projektet. Gratulálunk!

– Köszönöm, igen. Tegnap voltunk ott a főnökkel. – Magdaléna elmosolyodott. 

A két férfi ezek után visszatért eredeti témájukhoz, a kültéri fényfüzérek olcsó, házilag barkácsolt megoldásaihoz. Mivel Magdalénát egyáltalán nem érdekelte a téma, ezért míg időnként egyetértően bólogatott fejben a napi feladatait vette sorba. Szerencsére a maszk tökéletesen elfedte a valódi arcát, így senki sem jött rá a turpisságra. Mikor a tökéletesen érdektelen beszélgetésben beállt egy kis szünet, gyorsan kislisszolt a konyhából. Mire az íróasztalához ért, már ott ült két szobatársa is, a harmadik éppen szabadságon volt. A két nő valami pasiügyről beszélgetett, Magdaléna köszönt nekik, azután leült gépe elé és átküldte az ígért prezentációt. Felvette a Professzionális álarcot, mert az megakadályozta a kolléganőit, hogy bevonják őt is a beszélgetésbe és nekilátott a munkának. 

Fél egykor felállt, felvette a Közönyöst és a hóna alá kapta a Semleges Kedvest, majd elindult ebédért. A többiek már délben elmentek, de neki szüksége volt egy kis magányra. A kifőzdében nagy volt a sor és tömény a zsírszag, de mivel nem keresett sokat, ez volt a legjobb megoldás, hogy olcsón megoldja az étkezését. Egy főzelék, egy fasírt és már mehetett is. Szerencsére a többiek általában kint ettek, így a konyha szinte minden nap üres volt fél egy és fél kettő között. Mikor visszaért, csend volt az irodában, csak egyetlen kollegina fénymásolt a folyosón. Biccentett neki, majd beült ebédelni. 

Már megette a főzelék felét, amikor egy ismeretlen férfi nézett be a konyhába. Annyira meglepődött, hogy csak dadogni tudott. A férfi negyven körüli volt, kissé zömök testalkatú, de sugárzott belőle valami megnyugtató erő és férfias energia. Magdaléna annyira meglepődött, hogy szóhoz sem jutott. Szerencsére a Kollégát vette fel, amikor visszaért az irodába arra az esetre, ha mégis belépne valaki a konyhába, így a meglepetéséből semmi sem látszott. Ennek igazán örült. 

– Jó napot! – mosolyodott el a férfi. – Walker–Kovács Ildikót keresem. Sajnos, éppen senki nem volt a recepción. Egyébként jó étvágyat!

– Jó napot! – Magdaléna igyekezett semleges hangon beszélni és bár nem tudta ki ez a férfi, nagyon bánta, hogy nem Marilyn van rajta. – Az irodája a folyosón a második jobbra, de azt hiszem éppen ebédel. Ilyenkor kevesen vagyunk. 

– Akkor megvárom. Nem zavarja, ha leülök? 

Magdaléna lefagyott, de szerencsére ez sem látszott a maszk alatt. 

– Nem, dehogy. – válaszolta semleges hangon, ahogy a Kollégához illett. 

A konyhára kínos csend telepedett. A férfi mosolygott, a nőnek fogalma sem volt, hogy miről is kellene beszélgetnie. Rendszerint, ezt megoldották a többiek, a kollégái, a szülei, a barátai. Neki csak hallgatnia kellett. Végül a férfi szólalt meg. 

– Egy nagy ingatlanfejlesztő céget képviselek és éppen facility managementre keresünk egy partnert. Magukról jókat hallottam. Épp erre jártam és úgy gondoltam beugrom, hátha szerencsém lesz és beszélhetek a főnökkel. 

– Minden bizonyára nemsokára itt lesz. – Magdaléna befejezte az ebédjét és eltökélt szándéka volt, hogy minél előbb visszamenekül a szobájukba. Ekkor meghallotta Ildikó hangját és fellélegzett. 

– Már itt is van! – mondta színlelt könnyedséggel, kivezette a férfit a konyhából és a fönöke gondjaira bízta. Fellélegezve ment vissza az asztalához és gyorsan felvette a Professzionális maszkot, pont időben, mert a kolléganői is visszaértek az ebédjükből. 

A nap többi része már nem hozott nagy dolgokat és hatkor elindult haza. Felvette a Közönyöst, amíg eljutott az építkezés mellett a kocsijáig, majd a Semleges Kedvest. Amikor végre hazaért ledobta a hátizsákját az előszobában, átöltözött, letette a Semleges Kedvest az előszobai konzolasztalra és ledobta magát a kanapéra. Tudta, hogy még vissza kell hívnia a szüleit, akik már napközben keresték Skype-on. Az édesanyja nemrég tanulta meg a Skype használatát és imádta hogy látja a másik arcát beszélgetés közben. Elhatározta, hogí visszahívja őket, de előbb megtornáztatta elgémberedett arcát. Amikor egy kicsit kifújta magát bement a hálóba és előkereste a Minden a legnagyobb rendbent, elővette a laptopját és hívta a szüleit. Az édesanyja vette fel. 

– Szia Anya! Láttam, hogy kerestetek. 

Az anyja az ebédlőasztalnál ült, az apját is látta a háttérben a tévé előtt.

– Szia! Igen, a hétvégén Pista bácsi nyolcvanadik születésnapja lesz. Eljössz? 

– Mikor? 

– Szombaton, ötkor. A címet elküldöm.  

– Igen, el. 

– Jó, mert számoltam veled a vendéglistánál. Hogy vagy? Milyen a munka? 

– Jó, minden rendben. Nagyon szeretem amit csinálok. – igyekezett lelkesnek tűnni. Nem akarta, hogy a szülei aggódjanak miatta. 

– Az jó, az fontos. És pasi? 

– Alakul valami, de még nem komoly. Ne aggódjatok!

– Nem aggódom, csak kíváncsi vagyok. – válaszolta az anyja. 

Ezután csend lett a vonal két végén. 

– Akkor hétvégén találkozunk! – köszönt el az anyja. 

– Igen. 

– Vigyázz magadra! Puszi.

– Szia!

Amikor véget ért a hívás, letette a maszkot a kanapé melletti kisasztalra és felsóhajtott. Csengettek. Fogalma sem volt ki lehet az este hétkor. Nem várt senkit sem. Berohant a hálóba és tanácstalanul nézett körül a nyitott szekrényajtó előtt. Végül úgy döntött, hogy a Semleges Kedves a megfelelő és felvette. Kinyitotta az ajtót, ahol az alsó szomszédja állt. A férfi nem volt teljesen normális. Amikor ideköltözött, azt hitte, hogy minden rendben köztük, azután elkezdte feljelentgetni a rendőrségen, hogy fapapuccsal hangoskodik hajnalban, meg hogy állandóan hangosan üvölt a tévé. Rá pont semmi szüksége nem volt most és arra is rájött, hogy a Semleges Kedves nem volt a legjobb választás. A Közönyös vagy a Fenyegető inkább illett volna a helyzethez. A férfi ugyan nem tudta, hogy ő tudja, ki jelentgeti fel. Folyton a jobb szomszédjára fogta a dolgot és közben nagyon furfangosnak hitte magát. 

– Jó estét! – köszönt neki. Hiába az udvariasságot annyira belenevelték, hogy még ilyenkor is nehezen feledkezett meg róla. 

– Csak szólni akartam, hogy az a szemétláda – mutatott a jobb szomszéd ajtajára a férfi – már megint kihívta a rendőröket. – Az arcán sunyi élvezet látszott. – Gondoltam, jobb ha tudja. 

Magdaléna felsóhajtott. 

– És miért? 

– Mert túl hangos volt a tévéje. 

– De hát itthon sem voltam egész nap. 

– Én szóltam. – válaszolta a férfi, azzal elfordult és elindult lefelé a lépcsőn. Magdaléna a legszívesebben utána vágta volna a hatalmas kerámiavázát, amiben az esernyőket tartotta az ajtó mellett. Becsapta az ajtót és ledobta a maszkot. A maszk élettelenül feküdt az előszoba sarkában. Ahogy ránézett úgy érezte, nem bírja tovább. Elsírta magát. Egyedül volt, fáradt volt, unta a munkáját és egy velejéig gonosz szomszéd zaklatta folyamatosan. 

Bekapcsolta a tévét, de olyan halkra állította, hogy ő maga is alig hallotta, hogy nehogy megint feljöjjön az őrült szomszéd. Rezzenéstelen arccal bámulta úgy kilencig, azután lefeküdt. 

Az órája hatkor csörgött, ahogy mindig. Negyedszerre sikerült eltalálnia, ahogy mindig. Felkelt, elkészült, ahogy mindig, megnézte nyúzott arcát a tükörben ahogy mindig és kiválogatta az aznapi álarcokat. Ma a szokásosak mellé bedobta a Nyájast is, mert ügyfélhez mentek az előző évet prezentálni. Bevonszolta magát az irodába, váltogatta a maszkokat, ahogy mindig, végigcsinálta a napot, ahogy mindig és hazaért hétre, ahogy szinte mindig. Este a két legjobb barátnőjével találkozott. Már régen látta őket, így hosszabb időbe telt, hogy a szekrény mélyénről előássa a Belevaló álarcot. Ő volt mindig is az élettel teli, belevaló, sikeres csaj. Neki sosem volt gondja és imádott bulizni. Még ivás nélkül is lazán táncolt és az esti bulikban ragadtak rá a pasik. Ilyenkor mindig Marilynt viselte. Azóta a barátnőinek gyerekeik lettek, az esti bulik elmaradtak és neki maradt a Belevaló álarc a kiteljesedett családanyák között, akiknek három gyerekük volt, egy fiú egy lány és a férjük. A zajos étteremben egymást után jöttek a hányós sztorik és az óvodai tragikomédiák meg a gyereknevelésbe notóriusan belekotyogó anyósok. Magdaléna csak hallgatott és közben azon gondolkozott, hogy melyik álarcát viselje majd a családi találkozón. Egy segélyhívás szakította félbe a vacsijukat. Az egyik bébiszitter telefonált, hogy a barátnője kislánya lázas lett. Vacsora vége, rohanás haza. Magdaléna komótosan elsétált a kocsijáig a Közönyös maszkban. Az éjszakai Budapesten ez volt a legbiztonságosabb. Szembe jött vele néhány nevetve összekapaszkodó pár és néhány részeg is. Gond nélkül eljutott a kocsijáig, majd haza. Otthon ledobta a cipőit és a maszkot, lezuhanyzott. Amikor zuhanyzás után belenézett a tükörbe úgy látta, hogy az arca még sokkal fáradtabb, mint rendesen. 

– Biztosan csak a hosszú hét. És késő is van. – nyugtatta meg magát, azután lefeküdt. 

Másnap reggel az órája hatkor csörgött, ahogy mindig. Negyedszerre sikerült eltalálnia, ahogy mindig. Felkelt, elkészült, ahogy mindig, megnézte nyúzott arcát a tükörben ahogy mindig és kiválogatta az aznapi álarcokat. A szokásosak mellé bedobta a Szigorút is, mert este a nővére gyerekeire kellett vigyáznia, akikkel egyszerűen nem találta a hangot és rosszak voltak, mint az ördög. Bevonszolta magát az irodába, váltogatta a maszkokat, ahogy mindig, végigcsinálta a napot, ahogy mindig és a nővéréhez ért hétre. Amint a testvére és a férje kitette a lábát otthonról, lecserélte a Semleges Kedvest a Szigorúra és kezdetét vette a négyórás küzdelem a vacsorával, a játékkal, a fogmosással és a lefekvéssel. Amikor tizenegykor a testvéréék hazaértek, a gyerekek még mindig a kanapén ugráltak dacára minden fegyelmezési kísérletének. Magdaléna ki volt készülve, ahogy a Semleges Kedvessel az arcán elköszönt. Megfogadta, hogy legközelebb nemet mond, de tudta, hogy úgysem fog menni. Ő volt a nagynénjük, szeretnie kellett őket. 

Másnap reggel az órája megint hatkor csörgött, ahogy mindig. Negyedszerre sikerült eltalálnia, ahogy mindig. Felkelt, elkészült, ahogy mindig, megnézte nyúzott arcát a tükörben ahogy mindig és kiválogatta az aznapi álarcokat. A szokásosak mellé bedobta a Nyájast. Ma volt a prezentáció a banknak, akik remélhetőleg jövőre az ügyfeleik lesznek. Az egyébként félórás út a potenciális ügyfélig több, mint egy óráig tartott a kora délutáni dugóban. A főnöke nem volt szórakoztató, közös ügyük pedig a bankos munkán kívül mostanában nem nagyon volt, így az autóban kínos csend honolt. Magdaléna minden percben azon imádkozott, hogy induljon már el a kocsisor és legyen vége a kínlódásnak. Persze ebből semmi sem látszott, mert a Nyájas maszk tökéletesen elrejtette valódi érzéseit. Készségesen válaszolt a csendet időnként megszakító kérdésekre, higgadtnak és kiegyensúlyozottnak tűnt. 

A prezentáció jól sikerült, az eredményt két hét múlvára várták. És hétre megint hazaért. Bár reggel szokott zuhanyozni, most úgy érezte nagyon jólesne a meleg víz, így beállt a vízsugár alá. Amikor kilépett a tükörben megnézte az arcát. Megszokta, hogy csak ilyenkor látja, hiszen az irodai mosdóban, az utcai kirakatok üvegében vagy az autó tükrében csak az ilyen-olyan maszkok néztek vissza rá. Mintha tíz évet öregedett volna pár nap alatt. Kezdett kétségbe esni. Sápadt volt, a szeme karikás, az arca beesett, a szája cserepes. Pont mint Gabi mama a halála előtt. 

– Biztos csak fáradt vagyok. Péntek este van, fárasztó volt a hét. – már évek óta nem is kente be az arcát, felesleges volt, hiszen sosem látta rajta kívül senki. Lefeküdt aludni. 

Az óra másnap nem csörgött. Végre szombat volt. Délig aludt, azután rendelt egy pizzát és csak bámulta a tévét. Fél négykor elkezdett készülődni. Hollywoodot – a Felhőtlenül Boldogot hívta így, mert pont olyan volt, mint egy happy end – és Marilynt vitte a családi találkozóra, majd meglátja melyiket veti be. A találkozó négy órája alatt milliószor mondta el félidegeneknek, hogy mivel foglalkozik, a facility managementet hosszasan magyarázta, majd szabadkozott, hogy még nincs férjnél és nincs gyereke és bizonygatta, hogy az élete boldog és kiegyensúlyozott, mint egy hollywood-i happy end. Kimerülten ért haza, már az előszobában ledobta magáról a maszkot és önkéntelenül belebámult a tükörbe. Ijedten vette észre, hogy az arca szélei felpöndörödtek. Odanyúlt és megtapogatta. A szélek rojtosak lettek és az arca elkezdett leválni a fejéről. Felsikoltott. A kezei reszketni kezdtek, az ujjai rémülten próbálták visszasimítani az arca széleit, de azok már nem olvadtak újra egybe a nyaka bőrével. Egyre hisztréikusabb lett, elkezdtek potyogni a könnyei és akkor egyszercsak hatalmas düh tört elő belőle. Válogatott szitkokat kiabált és a felpöndörödött széleknél fogva letépte az egészet. A kezében ott volt az arca. Egy megmerevedett maszk. Percekig nem tudta levenni róla a szemét. Amikor végre sikerült, belenézett a tükörbe. Semmit sem látott, az arca helyén csak elmosódott üresség volt. Mintha egy fényképezőgép fókuszát rosszul állították volna be. Se orra, se szeme, se szája nem volt, csak egy nagy, karakter nélküli massza. Magdaléna összerogyott és elájult. 

Pár nappal később a kórházban ébredt. Hatkor ahogy szokott. Az ágya lábánál két orvos és néhány ápoló állt. 

– Súlyos depresszió. – hallotta a diagnózist.

Ha tetszett a novella, olvass bele regényeimbe, A Játékmesterbe, A nő, aki jobban szerette a kutyáját, mint az embereket-be vagy a nemrég megjelent A Tükörkészítőbe is! Nem fognak csalódást okozni!

FRISSÍTÉS: A könyveket mostantól az Eszkuláp Állatvédő Egyesülettől lehet megrendelni min. 3000 Ft adomány fejében, amelyből a teljes befolyó összeg az egyesület munkáját támogatja.