Interjú Bert McAllisterrel

R.J. Scott, azaz Bert McAllister, kedvenc helyén a Le Four-ban találkozunk egy Angliához méltóan esős és szeles napon. Bert egy barna és mustárszínű kockás sálban, valamint egy színben hozzáillő hosszú szövetkabátban érkezik. Amikor leveszi a kabátot, alatta a jól megszokott kockás szövetzakót viseli. Már évekkel ezelőtt is, amikor az új könyvei bemutatóin találkoztunk, hasonló zakókat hordott. A mosolya azonban egészen más, mint akkor. Valahogy békésebb, nyitottabb és melegebb. 

Czirják Eszter: Jó napot, Bert!

Bert McAllister: Jó napot!

C.E.: Régen láttam! Nagyon jól néz ki! Mintha megfiatalodott volna!

B.M.: Köszönöm – mosolyodik el. 

C.E: : Mi történt R. J. Scottal azóta, hogy kiadták A nap utolsó sugarait? 

B.M.: Régen hallottam már az írói álnevemet. Kicsit furcsán is hangzik – mosolyodott el – Hát, bizonyára tudja, hogy meghalt a feleségem és a kislányom is. Nehéz időszakon mentem keresztül és abbahagytam az írást. Egy véletlennek köszönhetően belecsöppentem a játékok világába. Az elmúlt több, mint hét évben játékboltokat vezettem. 

C.E.: Játékboltokat? Komolyan? Hogy jutott ez eszébe azután, hogy évekig a bestseller listák élén volt bebetonozott helye? 

B.M.: Nem tudom. Egy nap rájöttem, hogy valami újba kell kezdenem. A játékok elég ártatalannak és szórakoztatónak tűntek. 

C.E.: A kislányát gyászolta ezzel a módszerrel?

B.M.: Ha már ilyen direkten rákérdez, inkább azt mondanám, hogy így tudtam valamennyire kontroll alatt tartani a fájdalmamat és a keserűségemet. Nem annyira a játékok voltak a dolog lényege, mint inkább az, hogy legyen dolgom, amiért minden nap felkelek. Ugyan hosszú időbe telt, de végül sikerült feldolgoznom a történteket.

C.E.: Ahhoz, hogy játékboltot nyitott volt-e valami köze a két bőröndnek? – Bert meglepettnek látszott. 

B.M.: Milyen két bőröndnek? Azoknak, amikkel utaztam? 

C.E.: Igen. Úgy hallottam, nagyon furcsa bőröndök voltak. Nehezek, mint a kő. Mi volt bennük? 

B.M.: A holmijaim. A nők mindig azt hiszik, hogy csak ők tudnak annyi ruhát bepakolni, hogy sérvet kapjanak a londinerek, pedig erre a férfiak is képesek. 

C.E.: Szóval semmi különleges nem volt azokban a bőröndökben a fogkeféjén és a kiterjedt ruhatárán kívül? 

B.M.: Sajnálom, hogy ki kell ábrándítanom – mosolyodott el. 

C.E.: Hát, én mást hallottam, de úgy látom, erről nem hajlandó többet mondani. Csakúgy, mint annak idején, amikor mindenki a magánéletéről kérdezgette. Sosem éreztem még olyan kemény kőfalat senki körül, mint amilyet ön húzott a magánélete és a nyilvánosság közé. 

B.M.: Vannak dolgok, amiket nem szeretnék megosztani az életemmel kapcsolatban. Ezzel szerintem mindenki így van. Nem véletlenül választottam írói álnevet sem. 

C.E.: Hát, az nem sokáig óvta meg a nyilvánosságtól.

B.M.: Valóban nem – nevetett fel. – Valójában inkább a családomat szerettem volna megkímélni a kezdeti botlások hatásaitól. Az édesapám jogi pályára szánt, az írástól kirázta a hideg. 

C.E.: Mivel már az első könyve is bestseller lett, azt hiszem felesleges volt az aggodalma. 

B.M.: Az első könyvem sikerét a néhai feleségemnek köszönhetem. Sophie kíméletlen kritikusom volt. Az is gyorsan kiderült, nagy bosszúságomra, hogy mindig igaza van. Sokat javítottak a javaslatai a karaktereimen. Emberibbek, megközelíthetőbbek és szerethetőbbek lettek. 

C.E.: Akkor mi is sokat köszönhetünk neki, hiszen annyian szerették a könyveit!

B.M.: Különleges ember volt. 

C.E.: Mi a helyzet önnel mostanában? Hol él? 

B.M.: Ebben a kisvárosban. 

C.E.: A játékboltot üzemelteti?

B.M.: Nem. Átadtam a stafétabotot egy kedves ismerősömnek. Fogalmam sincsen, hogy merre járhat a világban, de remélem legalább annyit segít neki a játékbolti munka, amennyit nekem segített. 

C.E.: Akkor mit csinál mostanában? 

B.M.: Nemsokára megjelenik egy új könyvem, de erről többet nem mondhatok. Tudja, hogy megy ez!

C.E.: Ez is sci-fi lesz? 

B.M.: Nem, ezúttal valami egészen mással próbálkozom. Nagyon izgatott vagyok, hogy hogyan fogadja a közönség.

C.E.: Mégis, áruljon el róla valamit!

B.M.: Rendben, annyit talán elárulhatok, hogy egy iskolában játszódik a történet. 

C.E.: Érdekes témaválasztásnak hangzik ez, tekintettel arra, hogy eddig kizárólag sci-fiket írt. Most semmi UFO, űrhajó, más világok? 

B.M.: Nem. Ezúttal nem. Ahogy én is visszatértem a valóságba, úgy egyelőre a történeteim is. 

C.E.:  Ennek a rajongói nem biztos, hogy örülnek majd. Nem fél egy teljesen más műfajjal próbálkozni? 

B.M.: Az írás mindig kockázatos. Természetes, hogy a rajongóim, akik a sci-fiket szeretik, nem örülnek annak, ha más műfajjal próbálkozom. Azt viszont megtanultam, hogy az írás csak akkor jó, ha hiteles, ha belülről fakad. Egy író is fejlődik, változik és ennek megfelelően változnia kell a történeteinek is. Ha nem változnak, akkor az író nem lesz többé hiteles, önazonos és elveszik a lélek az írásaiból. A futószalagon gyártott könyvek sosem volt az én világom. 

C.E.: Valószínűleg ennek köszönheti a sikereit is. 

B.M.: Igen, azt hiszem, ennek fontos szerepe volt bennük. 

C.E.: Mikor jelenik meg az új könyv?

B.M.: Húsvétra már a boltokban lesz. 

C.E.: Bert, nagyon köszönöm, hogy időt szakított rám és gratulálok az új könyvéhez! Izgatottan várom! – búcsúztam. – Azt pedig nem ígérhetem, hogy nem próbálok meg többet kideríteni azokról a bőröndökről! 

B.M.: Milyen bőröndökről? – mondta és mosolyogva kilépett az étteremből. 

Ha érdekel, hogyan kezdte újra Bert az írást és mi a bőröndök titka, olvass bele a regénybe vagy rendeld meg a könyvet!